Milyen a jó névjegykártya?

A névjegykártya tulajdonképpen egy vizuális eszköz önmagad kifejezésére. Nem csak információkat oszt meg másokkal, hanem tulajdonképpen egy én-üzenetet. Mélyebb üzenete is van, amit képi formába tudsz önteni, úgy, ha meghatározod, mi a célod, és azt mondod el egy jó grafikusnak.

Ha egy gyorsnyomdában egy sablonból választod ki az alapot, vagy a szomszéd dobja össze neked, akkor nem éred el a kellő hatást, hacsak nem a szomszéd megtervezett már több mint 100 névjegykártyát 100 elégedett ügyfélnek.

Fajtái
Céges és privát, nem jó a kettőt összekutyulni.A céges névjegyen ne add meg privát elérhetőségeid, ha azt akarod, hogy a hétvégét a családoddal vagy pihenéssel tölthesd. A priváttal pedig nem a munkahelyi központi számot vagy a beosztásodat szeretnéd tudatni a személyes ismerőseiddel (akik valószínűleg azt már amúgy is tudják).

A jó névjegy mindkét területen olyan, amiről egyértelműen be tudnak majd azonosítani később is, tehát egyedi és egyértelmű.

Célja, hogy
– segítségével ismeretségeket köss
– a bemutatkozásodat, mint találkozást emlékezetesebbé tedd vele
– könnyebben emlékezzenek rád később a kártyát látva
– a személyedhez, mint élményhez kössék később a neved

A méret
A névjegyek általános mérete 9×5 cm, ekkor fér bele a szabvány tokba. manapság egyre többen térnek el ettől az egyediség kedvéért, de ne feledjük el, hogy a tokba azért jó beleférni, nehogy elkallódjon a névjegyünk. Formailag lehetünk szabadabbak, de a tokba még jó ha belefér a névjegyed.

A szín
Általában az a jó, ha maximum 2-3 színt használsz, akkor is, ha a céglogód színes. A túl sok szín káoszos is lehet, kivéve ha művészi ágon dolgozol, sminkes vagy, esetleg virágüzleted van, satöbbi. A színes motívumok nagyon feldobják a névjegyet, de csínján kell bánni velük, nem mindegy hogyan használod. A színek nagyon erős hatással bírnak, és tudat alatt is hatnak, ezért gondosan válaszd meg őket!

Mi legyen rajta?
Privát névjegyen: a neved, elérhetőséged, privát honlapod, blogod, hobbid, és írhatsz rá személyes üzenetet is, amivel megszólítasz embereket, amivel kifejezed az érdeklődési köröd.

Céges névjegyen: a neved, a cég neve, a beosztásod, a céges telefonszámod, céges email címed, a cég honlapja. Mobilszámot akkor írj rá, ha munkaidőben is felveszed. Az, hogy a cég egységes dizájnnal ad névjegyet minden dolgozójának, abból a szempontból jó, hogy az “egy hajóban evezünk” üzenetet közvetíti. Ám ez csak akkor valósul meg, ha a cég adatai nem nyomják el a dolgozó adatait.

A kézi javítást, hozzáírást erősen tiltják a protokoll szabályai, viszont a névjegy átadásakor kézzel ráírt plusz információtól méginkább beazonosítható leszel később, mert “akkor történt valami plusz is”, amit úgyis elmondasz az illetőnek szóban.

Idegen nyelven
A kétnyelvű névjegyet praktikus okokból egy kártya két oldalára nyomtatják, így kisebb az elvesztés veszélye is. Az adatok ugyanazok legyenek.

A névjegykártya átadása
Mindig, amikor csak lehetséges. Ha te adod át a tiédet vagy elkéred másét, jó benyomást keltesz, mert kíváncsi vagy rá, emlékezni szeretnél a találkozásotokra. Alkoss magadról egy tömör, lényegretörő mondatot, és tanuld is meg, amit majd mindig elmondasz, amikor átnyújtod a névjegyedet: Ki vagy te? Aztán figyelj a másik emberre, amikor ő elmondja magáról ugyanezt! A mai felgyorsult világban az őszinte figyelem nagy érték, gyümölcsöző kapcsolatokat tudsz így megalapozni.

Tanulság
Ha több szakmád, tevékenységed van, legyen mindegyikhez külön névjegyed, olyan dizájnnal, ami jól kifejezi azt a területet! Ne zsúfolj rá mindent egy kis kártyára, csak az alap adatokat közöld. Akit érdekel, utánanéz majd a honlapodon, vagy kezdeményez egy újabb találkozót.

A tervezésnél ne az legyen a fő szempont, hogy hasznos kártyát hozz létre, hanem hogy téged fejezzen ki, amilyen vagy azon a területen, mert így lesz majd hasznos a névjegyed.

 

Forrás 1

5 Responses to Milyen a jó névjegykártya?

  1. Leona szerint:

    Köszönöm, hasznos volt, ha egyszer odáig eljutok, akkor majd megkereslek titeket névjegykártya ügyben. Azért a véleményeteket lehet, hogy most itt megkérdezném. Arra gondoltam, hogy braille felirat lenne a kártyám egyik oldalán. (ez a vak emberek pontírása) Amikor találkozok valakivel, akkor őt magát kérném meg, hogy a másik oldalára írja fel, amit velem kapcsolatban fel szeretne, nevem, oldalam címét, vagy amit akar. Ezt mondjuk valamilyen színes papírral tudnám elképzelni, ami világos, hogy látszódjon, ha ír rá valaki valamit. Addig is, amíg ír és betűz és egyebek, személyessé válik a kapcsolat méginkább. Én ezt találtam ki, de ha esetleg erről van olyan véleményetek, ami egy látó ember szemszögéből fontos kell hogy legyen figyelembe venni, akkor írjátok meg légyszi, aztán előbb-utóbb lesz kivitelezésre is szükségem segítségre és szívesen kérnék tőletek ebben segítséget.

  2. vedeko_vera szerint:

    Szia Leona!

    Az ötlet jó és én is szoktam írogatni a névjegykártyára, hogy egyértelműbben tudjam, hol, kitől kaptam, mit gondoltam róla stb., A tapasztalatom azonban az, hogy nagyobb rendezvény végén nem mindig van idő arra, hogy személyesen elbeszélgessünk, csak egy gyors névjegycserére. Ebben az esetben mindenképpen praktikus, ha már rajta vannak a legfontosabb elérhetőségi információk. Néha az asztalra tesszük ki a névjegyet és onnan viszik el az érdeklődők…

  3. Leona szerint:

    Akkor továbbgondolom az ötletet, köszönöm a választ. Látszik, hogy még nincs tapasztalatom és akkor folytatom az átgondolást, mert a braille feliratról, mint különlegességről nem szeretnék lemondani. Talán a Leona név “pöttyözve” tapinthatóan elég lenne, ami akár egy logóként működhetne és akkor a többi infó meg rá lenne nyomtatva… “Minden vélemény számít!!!”

  4. mesi szerint:

    Szia Leona!

    Tetszik nekem ez a braille írás ötlet. Logón és névjegykártyán is nagyon szépen mutat. Nyomdai úton természetesen kivitelezhető a dombornyomás. Ahogy Vera előttem már említette, én is azt tanácsolom, hogy a dombornyomás mellett legyen rajta vizuális megjelenés is. Képi elemek, színek, ha van logód, a neved, elérhetőségeid, mottód, satöbbi, ami alapján beazonosítanak. A braille dombornyomott névjegykártya nagyon egyedi, biztos vagyok benne, hogy megjegyzik. De mindenképpen gondolnod kell a látókra is, akiknek a vizuális eszközök tárházából válogathatsz kedvedre. Segítünk neked megvalósítani álmaid. Köszönjük a hozzászólásod. Aki mer kérdezni, az válaszokat talál 🙂

  5. Leona szerint:

    Köszönöm nektek, remélem, hogy minél hamarabb aktuális lesz a kérdés. További sok sikert nektek lányok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Facebook

Get the Facebook Likebox Slider Pro for WordPress